Karácsony hava - az ünnepi készülődés...

2018.12.26

A karácsonyt megelőző 4 hétben az ADVENTI időszak a felkészülés az ünnepre. Nem csak a házat a lelkünket is felkészítjük az újjászületésre. 

December 13. Luca nap:  több népszokás is kapcsolódik ehhez a naphoz... Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-re esik.

Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. 

A Luca-széke: december 13-án kezdik el, és kilencféle fát használnak: kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy: "Lassan készül, mint a Luca széke".

Egy másik szokás szerint: A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a "mesterek" (rendszerint fiatal emberek) a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.

Lucabúza: A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsonyra kizöldültek. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették. 



Karácsony  -  Honnan is ered ez az ünnep. 

A téli napforduló - december 21-én - Fény születik! A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe a téli napforduló, amikor a  Nap "visszatér". Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, a nyári napfordulóig fokozatosan növekszik  a nappalok időtartama.  A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt, a téli napforduló örökké hirdetni fogja, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság: a nap fénye örök és legyőzhetetlen számunkra  - hiszen fény lények vagyunk...ezért töltődünk éjszaka. 

Számos népszokás őrzi a téli napforduló emlékét, a magyar folklórban is találunk több ilyet. Az egyik legismertebb a karácsony másnapján tartott regölés, amivel az újévet köszöntik a legények és a házasemberek, akik házról házra járva kívánnak termékenységet és bőséget. Több vidéken szokás a kolompolás és az alakoskodás (állatbőrök viselése) is, ezekkel az ártó szellemeket űzik el. 

A betlehemezés is karácsonyi népszokás, amivel Jézus születését mesélik el, de néhány régi napfordulós ünnepben is találunk hasonló motívumokat. 

Jézus születésének napja időszámításunk szerint 137 körül keveredett a napforduló ünnepekhez, legalábbis a keresztények római vezetője ugyanis ekkor rendelte el a neves nap köszöntését, akkor még független ünnepként. 

A 325-ös niceai zsinaton már szó esett arról, hogy Jézus születésének ünnepe elváljon a január 6-án tartott Vízkereszttől, és 350-ben I. (Szent) Gyula pápa elrendelte, hogy Jézus születésének ünnepe december 25. legyen. A döntés a keresztények körében sem aratott osztatlan tetszést, fellángolt a vita a Megváltó születésének időpontjáról: addig legtöbben január elején ünnepelték Jézus születését (ortodox vallás még most is), az egyiptomi koptok pedig tavasszal. Igazából ekkor született meg a különböző vallások téli napfordulós ünnepének összemosása.  

A karácsonyi ünnep nem más, mint lelki újjászületés a megváltó születésével szimbolizálva. A család, szeretet és összetartás ünnepe. 

A mai világ tévhite, hogy a szeretet csak ajándékkal vehető meg. A SZER-ETET és EGY-S-ÉG mindenkiben benne van. Fel kell fedezni és használni. 


Csodás, békés és áldott ünnepeket! 


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el